Híred, infód van Hévízzel kapcsolatban?
Küldd el nekünk, és feltesszük az oldalra!

Sétáló utca

A Rákóczi utca teljes hosszában sétáló utcaként funkcionál. Ez az utca köti össze a Széchenyi utcát (ami a főutca) a dr. Schulhof Vilmos sétánnyal.
Sétáló utca

A sétáló utca elején található a Tourinform Iroda, a Széchenyi utca felől a jobb oldalon. Az iroda egész évben várja az érdeklődőket környékbeli programajánlatokkal és turista információkkal. Az irodában kerékpárbérlési lehetőség is van.

Tovább haladva a sétáló utcán a tófürdő felé butikok, kávézók és fagylaltozók között érdemes a fák mögött megbúvó épületekre is figyelmet fordítanunk. A sétáló utcát az 1920-as években épült villák szegélyezik, amelyek ma már felújított formában apartmanoknak és kávézóknak adnak helyet.

A sétáló utca közepén találjuk a Fontana Filmszínház épületét, vele szemben pedig az id. dr. Moll Károly teret egy szökőkúttal és mögötte Moll Károly egész alakos bronz szobrával. Moll Károly a súlyfürdő „atyja”, amit Hévízen fejlesztett ki az 1950-es években.

Az utca végén a Fedett fürdő épületével találjuk szembe magunkat. 1968-ban adták át a Terápiás Centrumot, amit a helyiek Fedett fürdőnek hívnak. 2004-ben felújították és azóta is folyamtosan bővítik, továbbfejlesztik. Külső falán tekinthető meg a Pantheon, előcsarnokában pedig az a Jupiter kő található, ami tanúsítja, hogy már 2000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek.